2023. február 14.

I'll Throw Away My Faith (Just To Keep You Safe)

Sziasztok! 😊

Tudom, hogy nagyon sokára, de végre meghoztam az új történetet! 🎊 Elnézést kérek, hogy ennyit kellett várni, rendkívül mozgalmas évek vannak mögöttem 😅
A szokásos módon kérek itt is mindenkit, hogy az első két bejegyzést olvassátok el, fontos dolgokat írtam le bennük!
Ha bármi van, inkább már az új blogra írjatok kérlek, de természetesen időnként ezt is ellenőrizni fogom, és ettől függetlenül nyugodtan lehet kommentelni, ha valaki meg szeretné osztani a gondolatait, örülni fogok neki 😊
Az I'll Throw Away My Faith (Just To Keep You Safe) ITT érhető el! 💖

2021. május 28.

12. rész

Sziasztok! 😊
Ez is eljött, hogy az utolsó résszel jelentkezem... Azt hiszem, elég aranyos lett, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a ti véleményetek.
Nagyon köszönöm, hogy itt voltatok, írtatok, olvastatok 💖 A továbbiakban is bármikor nyugodtan felnézhettek ide és kommentelhettek, időnként ellenőrzöm ezt a blogot is 😊
Legközelebb már egy új történettel fogok itt jelentkezni. Hogy ez mikor lesz, azt még nem tudom pontosan, úgyhogy néha érdemes lesz ellátogatni ide.
Hamarosan tehát találkozunk majd egy új sztorinál, addig is kellemes olvasást! 😗❤




12. rész

29. nap
Amikor Harry másnap reggel felébred, még mindig egyedül van. Azonban az ágy a másik oldalon szintén nincs megcsinálva, ami azt jelenti, hogy valaki aludt benne.
Harry a homlokát ráncolja, miközben kiszáll az ágyból és kisétál a szobájából. Louis-t sehol sem látja, de egy üzenet van a hűtőn, ami azt írja, hogy: Visszamentem a lakásomba. Élvezd egyedül az utolsó éjszakádat, mert egész végig ezt akartad.
Harry összegyűri és kidobja a kukába. Nem törődik vele.
Oké, törődik vele, mert este tíz óra és egyedül van. Nem kellene egyedül éreznie magát, mert Louis-nak igaza volt; az elejétől kezdve ezt akarta Harry, de most, hogy az egész lakás csak az övé, elhagyatottnak érzi magát.
Egész nap esett az eső, így az időjárás sem segít Harry hangulatán, úgyhogy előveszi a telefonját és megír egy üzenetet Louis-nak.
Kérlek, gyere vissza.
Ujja a képernyő felett köröz, és még mindig azon gondolkozik, hogy elküldje-e vagy sem, de aztán úgy dönt, hogy bassza meg, és rányom a küldésre.
Félórával később még mindig nincs válaszüzenet és Louis nincs az ajtajánál, így Harry végül feladja. A nővére holnap délután jön haza és minden visszatér a régi kerékvágásba.
Éppen vissza akar menni a hálószobájába, amikor a bejárati ajtó kinyitódik és Louis lép be rajta.
- Eljöttél – feleli Harry, bizonytalan benne, hogy hogyan reagáljon.
- Igen, mert megígértem valamit a nővérednek, nem azért, mert írtál – mondja Louis, aztán bezárja maga mögött az ajtót. – Ha már itt tartunk, miért írtál? Félsz egyedül a lakásban?
Harry a szemeit forgatja.
- Nem, de a lakás túl üres nélküled.
Louis megdöbben a megjegyzéstől, de egy kis mosoly jelenik meg az arcán.
- Ó, tényleg?
- Mhm. És tudom, hogy az ágyamban aludtál tegnap este.
- Miről beszélsz? – kérdezi Louis, de az arckifejezése elárulja őt.
- Nézd, Gemma holnap hazajön, szóval csak…
Harry nem biztos benne, hogy hová akar ezzel kilyukadni, de csak azt akarja, hogy tovább beszéljen Louis.
- Rendben – ért egyet Louis, és bár Harry nem biztos benne, hogy Louis mibe egyezett bele az előbb, elfogadja.
Néhány másodpercnyi csend után Louis megkérdezi Harrytől, hogy kér-e egy csésze teát, mert ő csinál egyet magának. Harry visszautasítja, és elmondja neki, hogy elmegy lefeküdni, és reméli, hogy Louis ezt meghívásnak veszi.
Nem akarja, hogy szexeljenek vagy csináljanak valamit, ami furcsa. De nem ellenezné az ötletet. Louis tíz perccel később csatlakozik hozzá az ágyban, és a fejtámlához teszi a párnát, hogy meg tudja inni a teáját.
- Miért utálod a viharokat? – úgy dönt Harry, hogy megkérdezi. Louis erre még mindig nem válaszolt.
- Ez, uh… komplikált.
- Csak mondd el.
Louis felsóhajt, ami azt jelenti, hogy el fogja mondani.
- Amikor körülbelül tíz éves voltam, az apám elhagyta anyát, és nagyon veszekedtek. Nem igazán értettem, hogy min vitáznak, de féltem, mert az apám ordított, anya meg sírt. És nagy vihar volt kint, ami egyáltalán nem segített. És miután az apám elment, csak arra emlékszem, hogy két teljes hónap kellett az anyámnak, hogy ne sírjon minden egyes nap. Szóval ez nem arról szól, hogy utálom a viharokat, vagy hogy félek tőlük, csak nem szeretem, mert az életemnek arra az időszakára emlékeztet engem.
Ennek van értelme.
És ezért is olyan Louis, amilyen. Az, hogy goromba és szarkasztikus, valószínűleg valamiféle védekezési mechanizmus, mert nem akar azon keresztülmenni, amin az anyja, amikor fiatalabb volt.
- Ó. Értem most már – ez minden, amit Harry mond. – Sajnálom.
- Ne mondd, hogy sajnálod. Utálom, amikor ezt mondják az emberek. Csak… ne csinálj semmit, és ne merd azt gondolni, hogy én valamiféle szomorú, megbántott ember vagyok emiatt.
Harry megrázza a fejét.
- Rendben. Te vagy a legkeményebb ember, akit ismerek.
Louis elvigyorodik, miközben az éjjeli szekrényre teszi a teát, mielőtt hirtelen Harryre mászik és megcsókolja az ajkát.
- Sokkal jobb. Most pedig csókolózzunk, amíg el nem alszom.

***

30. nap (utolsó nap)
Harry kinyitja a szemeit, mert nedves nyomást érez a farka körül, és majdnem agyvérzést kap, amikor lenézve Louis-t látja meg, ahogy leszopja őt.
- Mi… álmodom?
Louis egy cuppanós hangot hallatva húzódik el, és bosszúsan néz rá.
- Nem, nem álmodsz.
- Akkor miért kapok reggeli szopást? – kérdezi bután Harry.
- Először is. Dél már bőven elmúlt, úgyhogy ez technikailag nem reggeli szopás. És másodszor, kibaszottul leszoplak, és úgy köszönöd meg, hogy hülye kérdéseket teszel fel?
- Rendben. Baszki – nyög fel Harry, majd kezét Louis tarkójára helyezi, hogy lenyomhassa őt. Lehunyja a szemeit és megnyalja ajkait, megpróbálva arra fókuszálni, ahogy Louis leszopja őt, mintha élvezné.
Néhány perccel később az elélvezés határán van, és megpróbálja figyelmeztetni Louis-t, de a srác túlságosan benne van abban, hogy Harry a szájába élvezzen, és nem húzódik el.
Hirtelen mégis megteszi, de nem azért, mert Harry az előbb ment el a szájában. Hanem azért, mert a hálószoba ajtaja kinyitódik és Gemma lép be, mielőtt sikít és becsapja az ajtót. Egy pillanatnyi csend telik el, ami alatt Harry és Louis csak egymást bámulják, mielőtt Gemma elkezd kiabálni az ajtó mögül:
- Oké… nem erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy mindkettőtöket egy darabban akarlak látni, és úgy, hogy jól kijöttök egymással. Sok mindent kell elmagyaráznotok!

2021. május 21.

11. rész

Helló! 😊
Az utolsó előtti részt hoztam nektek, ami... hát, nem túl boldog, röviden fogalmazva. De még egy fejezet hátra van, szóval lehet reménykedni a végét illetően.
Nagyon köszönöm, hogy írtok, olvastok, itt vagytok 💘
Egy hét múlva még találkozunk, addig is kellemes olvasást! 😗





11. rész

25. nap
Még öt nap van hátra Gemma visszatéréséig, Harry pedig nem biztos benne, hogy emiatt szomorú vagy boldog. Már kialakított valamiféle rutint Louis-val. Minden este egymás mellett alszanak el, majd, aki elsőnek ébred fel (általában Harry), az csinál kávét és reggelit, mielőtt mindketten elindulnak az óráikra. Esténként tévét néznek, akármit is adnak benne, és sört isznak, amíg késő nem lesz és mennek aludni.
Furcsának kellene lennie vagy kínosnak, de nem az. Igazából szórakoztató, ugratják egymást, néha még kicsit meg is sértik a másikat, de Harry elég biztos benne, hogy ez 90 százalékban flörtölés és 10 százalék sértegetés.
Azonban azon a kedd estén minden tönkremegy, mert bejelentés nélkül megjelenik Alex.
- Szar napom volt, és szükségem van rá, hogy jól megdugj – ez minden, amit mond, mielőtt lényegében Harryre veti magát, aki nem is tudja, hogyan kellene reagálnia.
Néhány hete nem szexeltek már, habár szextingeltek és meztelen képeket küldtek egymásnak Snapchaten.
- Uh… várj. Nem tudom, hogy… – halkul el, és elgondolkozik azon, hogy meg kellene-e ez tennie vagy sem. Louis nincs itthon, valószínűleg Harvey-val van (nem mondta, hogy hova megy), de bármelyik percben hazaérhet.
Miért is gondolom én ezt túl? Nem vagyunk együtt és az elmúlt pár napban Harvey-vel lógott.
Így megfogja Alex tarkóját, és csókolózás közben elindulnak a hálószobájába. A hátán fekve megdugja őt Harry, aztán a hasán fekve, Alex haját húzva, miközben hátul fogja a kezeit, mert kissé hasonlít Louis-ra hátulról.
És valószínűleg azért, mert Harry csak gondolt rá, a szobájának ajtaja kinyitódik, és Louis lép be egy mosollyal az arcán. Azonnal eltűnik a mosoly, amikor meglátja, hogy mi történik bent, majd kimenti magát és gyorsan megfordul, hogy kimenjen.
Harry lehajtja a fejét és felsóhajt, abbahagyva a szexet, hogy ki tudjon húzódni.
- Mit csinálsz? – kérdezi Alex megfordulva.
- Elment a hangulat.
Alex a szemeit forgatja.
- Komolyan? Mert Louis bejött?
Harry bólint, majd felveszi az alsónadrágját.
- Menned kéne, nem kellett volna ezt csinálnunk.
- Komolyan mondod? Szerelmes vagy belé vagy valami? Miért érdekel egyáltalán?
Harry vállat von, miközben átadja neki a ruháit.
- Mi, uh… befejeztük. Akármi is volt ez.
- Nos, akkor hála Istennek, hogy nem csak veled szexelek, vagy különben elég zaklatott lennék most – feleli durván Alex, aztán gyorsan felöltözik, mielőtt felveszi a cipőit.
Harry hagyja, hogy egyedül sétáljon ki a szobából és a lakásból, majd fontolóra veszi, hogy bent kellene maradnia aznap. Nincs rá oka, hogy bűntudata legyen… mégis azt érez, mert nem tudja kiverni a fejéből Louis csalódott arcát.
Egy órával később végre kimegy a szobájából, Louis-t a kanapén látja meg egy pohár borral, filmet nézve.
- Uh… szóval, amit az előbb láttál…
- Semmi gond – biztosítja őt Louis. – Kopognom kellett volna.
- Mit akartál? Úgy értem, miért jöttél be a szobámba?
Louis megharapja az ajkát, nem találkozva a tekintetével.
- Nagyjából azt akartam csinálni, amit te csináltál más valakivel.
- Ó. Nem tudtam. Azt hittem, Harvey-vel vagy.
- Vele is voltam – bólint Louis. – De lezártam. Bár most már bánom.
Harry a homlokát ráncolja.
- Miért?
- Mert… mindegy. Csak hagyjuk. Csináld a te dolgodat és én is csinálom az enyémet.
- Várj, nem. Nem fogom csak „hagyni”. Mondd el, hogy mi a baj.
Louis dühösen felsóhajt.
- Rendben. Tényleg emlékszem arra, hogy megkértelek, ne szexelj mással, ha továbbra is velem akarsz szexelni, de úgy tűnik, nem akarsz, szóval…
- Várj, nem hívtam őt át. Csak… csak megtörtént.
- Ó, szóval véletlenül belecsúsztál a seggébe?
Louis most már kezd belelendülni, Harrynek pedig nincs kedve egy újabb vitához.
- Miért érdekel egyáltalán? Nekünk nem kellene… ezt csinálnunk. Mi utáljuk egymást – feleli maguk között mutogatva.
- Igen, ezért mondtam azt, hogy hagynunk kellene és mindegy. De te ragaszkodtál hozzá, így elmondtam. Gemma öt nap múlva itthon lesz, úgyhogy nem leszek útban – motyogja Louis, aztán iszik egy újabb kortyot.
- Várj, nem úgy értettem. Össze vagyok zavarodva. Egyik percben akarsz engem, a másikban meg…
- Szerintem elég világossá tettem a gondolataimat a helyzettel kapcsolatban – feleli Louis. – Ahogyan te is. Szóval hagyd. Befejeztem ezt a beszélgetést.
- Rendben. Akkor legyen így.
Harry visszasétál a szobájába és ír Niallnek, megkérdezve, hogy nála maradhat-e néhány éjszakára, mert már nem bír Louis-val.
Habár azt nem mondja el Niallnek, hogy még soha nem akart annyira Louis közelében lenni, mint most.
 
***

28. nap
Ez az első este, amikor Harry otthon van kedd óta, amikor is átment Niallhez, de a legjobb barátja úgy döntött, hogy hazamegy Írországba a hétvégére az anyukája szülinapjára. Ez azt jelenti, hogy még két éjszakát kell eltöltenie Louis-val, amíg a nővére hazaér Londonból.
Nem lepődik meg, amikor Harvey mellett megy el a folyosón. A srác éppen elhagyja a lakást, ami azt jelenti, hogy akármit is mondott neki Louis a lezárásról, az egy hatalmas hazugság volt.
És nem kellene, hogy érdekelje, de érdekli. Kurvára érdekli, és az elmúlt két napban, amíg távol volt Louis-tól, volt ideje gondolkozni. Nem akar kapcsolatban lenni vele, de határozottan nem bánná, ha barátság extrákkal kapcsolata lenne a sráccal.
Úgy tűnik, ezt el lehet felejteni, gondolja, miközben beengedi magát.
- Tudod, mire jöttem rá az előbb? – kérdezi Harry, amikor meglátja Louis-t a konyhában egy törölközővel a csípőjén. Louis megfordul, és meglepetten veszi észre Harryt.
- Világosíts fel.
- Hogy egy kibaszott hazug vagy.
- Miről beszélsz egyáltalán?
Harry tesz egy lépést közelebb.
- Azt mondtad, hogy lezártad Harvey-vel, mégis az előbb láttam őt elmenni.
- Igen, átjött, hogy elvigye a cuccait – feleli Louis lazán, aztán elhalad Harry mellett, hogy visszamenjen a szobájába.
- Akkor miért zuhanyoztál le?
- Mert ember vagyok és úgy gondolom, hogy fontos a személyes higiénia? És el is megyek este. De mi a fasz? Csak berobogsz ide és válaszokat követelsz. Éld a kibaszott életed és ne zavarj engem – mondja Louis, majd becsapja az ajtót maga mögött.
Harry felsóhajt és néhány másodpercig a padlót bámulja, amíg úgy nem dönt, hogy visszamegy a szobájába és eltereli a gondolatait Louis-ról azzal, hogy OITNB sorozatot néz.
Fél tizenkettő van, amikor Harry végre ágyba bújik, de nem alszik el, mert kicsit még mindig reméli, hogy Louis csatlakozni fog hozzá. Nem tudja, meddig vár ébren Louis-ra, de végül nélküle alszik el.

2021. május 14.

10. rész

Sziasztok! 😊
Itt az újabb rész, ami szintén eseménydús, egyik történés érdekesebb, mint a másik. Szerintem tudni fogjátok, hogy melyikre gondoltam 😀 Kíváncsi vagyok, mi lesz a ti véleményetek.
Egy hét múlva itt lesz a következő.
Kellemes olvasást! 😗




10. rész

21. nap
Furcsa, mert nem furcsa. Az elmúlt néhány napban úgy viselkedtek, mint ahogy szoktak, és egyáltalán nincs feszültség vagy kínos pillanat.
- Csinálok ma este egy bulit – mondja Harrynek Louis azon a péntek délutánon, amikor Harry visszaér az órájáról és elkezd készülődni a műszakjára.
- Hány ember jön? – kérdezi Harry a szemeit forgatva.
- Uh… körülbelül negyven? Csak azt akartam, hogy tudd.
- Ez kedves tőled – válaszolja szarkasztikusan, miközben beköti a cipőjét. – Csak ne égesd le a házat, amíg tízig haza nem jövök.
Louis bólint, majd eltűnik a szobájában, így Harry elveszi a kulcsait és kimegy az ajtón.
Négy és fél órával később ér haza, amikor a buli javában folyik. Mindenhol olyan emberek vannak, akiket Harry csak látásból ismer, pohárral a kezeikben, táncolnak, beszélgetnek.
- Hol van Louis? – kérdezi Liamtől, akinek egyik karja Sophia körül pihen a kanapén.
- Uh… szétitta az agyát. Nézd meg a konyhában.
Harry ezt is teszi, és nem lepődik meg azon, hogy arra sétál be, hogy Louis Harvey-vel smárol a pulton. Semmit sem mond és nem szakítja félbe őket, miközben egy pohárba tölt magának italt, 80 százalékban vodkát, 20 százalékban narancslevet, mielőtt kisétál a konyhából.
Elvegyül Liammel és Sophiával, táncol néhány random emberrel, és iszik. Végül Niall is csatlakozik hozzájuk, de Harry már három pohár italnál tart, és most Zaynnel flörtöl az összes ember közül.
- A sztereotípiáról beszélve… – halkul el egyik kezét Zayn mellkasára helyezve. – Sosem találtam volna ki, hogy biszex vagy.
Zayn rámosolyog.
- Amilyen jól nézel ki, nem hiszem, hogy Louis elfogadná azt, ami itt történik.
- Mi történik itt? – kérdezi Harry, hátra dőlve, hogy ránézzen.
- Az, hogy flörtölünk.
- Kit érdekel, hogy ő mit gondol? Amúgy is utáljuk egymást, szóval…
Zayn felemeli a fejét, Harry pedig a tettek mezejére lép. Magához húzza Zaynt az inge gallérjánál fogva, és megcsókolja. Szerencsére Zayn visszacsókol, és hamarosan a szoba közepén smárolnak.
- Elnézést – szólal meg valaki, majd egy kis kéz ér Harry mellkasához, ami ellöki őt Zayntől. – Ő az én legjobb barátom.
Louis néz kettejükre, és a haragon kívül még valami más is van az arckifejezésében. Féltékenység. Lehet, hogy Harry részeg, de az határozottan féltékenység.
- Nem voltál túl elfoglalt azzal, hogy bekapd a puccos srác arcát?
- Mit érdekel az téged? – kérdezi Louis a zenét túlkiabálva. Harry védekezőn felteszi a kezeit.
- Te jöttél hozzám. Mi a fasz?
- Igen, mert nagyon közel vagyok ahhoz, hogy tele hányjam a helyiséget, ha meglátlak a legjobb barátom közelében.
- Ó, tedd túl magad rajta.
Louis remegő ujjal mutat rá.
- Beszélnem kell veled.
Harry a szemeit forgatja.
- Azt csinálod most.
- Privátban – teszi hozzá Louis, aztán a csuklójánál fogva a hálószobák felé húzza.
Van egy pár, akik Harry ágyán smárolnak, így Louis addig kiabál velük, amíg ki nem mennek. Amint bezárja az ajtót maguk mögött, Harryre néz.
- Mi van?
Louis tesz egy lépést közelebb.
- Ne csókolózz vele.
- Kivel? – kérdezi Harry, csak hogy idegesítse őt.
- Zaynnel.
- Rendben. Ha ennyire zavar téged, megyek és keresek mást.
Louis megállítja őt azzal, hogy egyik kezét a mellkasára teszi.
- Ne.
- Mit ne?
- Nincs csókolózás. Ne csókolózz. Senkivel – feleli Louis, az elfogyasztott alkoholnak köszönhetően problémásan találja meg a szavakat.
- És te ki vagy? Az anyám?
- Ha újra meg akarsz dugni, ne csókolózz senkivel ma este.
Harry felsóhajt. Mindketten túl részegek ahhoz, hogy értelmes beszélgetést folytassanak.
- Olyan részeg vagy, hogy fel sem fog állni a farkad.
- Nem a ma estéről beszélek. Általában értettem – feleli Louis karba téve a kezeit a mellkasa előtt.
- Tessék? Te voltál az, aki majd’ megette „Harvey” arcát.
- Miért teszed idézőjelbe a nevét? – kérdezi Louis.
- Mert… idegesítő.
Louis pislog.
- Féltékeny vagy?
- Én? Kizárt. Te vagy féltékeny, te kérted az előbb, hogy senkivel se csókolózzak.
- Igen… mert… – halkul el Louis.
- Mert mi?
- Mindegy. Tudod mit? Akkor csak csinálj, amit akarsz.
- Rendben – köpi a szavakat, majd egy lépést tesz az ajtó felé, de Louis ismét megállítja őt.
- Nem, nem. Ne tedd.
Harry egyik kezével beletúr a hajába.
- Én ezt már nem értem. Akarod, hogy elmenjek vagy sem?
Louis megrázza a fejét, mire Harry durván megragadja a fenekét, a mellkasához húzva őt.
- Akkor csak mondd ki – suttogja Louis ajkainak, de nem csókolja meg.
- Nem tehetem – feleli Louis felnézve rá.
- Miért nem?
- Mert nincs hozzá jogom.
- Nos, ha tovább csókolózol Harvey-val… – halkul el Harry, és rácsap Louis seggére. – Megdug téged olyan jól, mint én?
Louis azonnal megrázza a fejét.
- Nem.
Harry összenyomja az ajkaikat, végül elengedi a seggét, hogy kezei közé vehesse Louis arcát és elmélyítse a csókot.
- Kibaszottul megőrjítesz – mondja Louis ajkainak Harry.
- És te kibaszottul szereted ezt.
És aztán ismét csókolóznak.
Valahogy az ágyban kötnek ki, csak az alsónadrágjukat viselve; lábaik összegabalyodnak, miközben tovább csókolóznak.
- Álmos vagyok – szólal meg Louis egy ponton. – Írsz Sophiának, hogy vessen véget a bulinak? Fáj a fejem.
Harry bólint, persze, hogy így tesz, és megcsinálja, amit Louis kért tőle, mielőtt a karjaiba vonja őt és folytatják a csókolózást.
A zene végül elhallgat, ahogy a beszélgetés is, aztán Sophia ír neki, hogy mindenki elment, ő pedig Liamnél alszik. Harry megköszöni neki, és amikor visszafordul Louis-hoz, ő már alszik, ami egyáltalán nem meglepő.
Így Harry csak annyit tesz, hogy lehunyja a szemeit és ő is megpróbál elaludni. Ami egy kicsit komplikálttá válik, mivel a szíve teljességgel az őrületbe kergeti.

***

22. nap
- Soha többé nem iszom – szólal meg Louis másnap reggel, ahogy belép a konyhába, ahol Sophia, Liam és Harry néz rá. – Orgazmus helyszínéül szolgáltunk tegnap este? – kérdezi Louis, majd a pultnak dől, miután töltött magának egy csésze kávét. Kihűlt, de ez is valami.
- Nem, de nagyon részeg voltál, aztán ráripakodtál Harryre, amiért Zaynnel smárolt.
Louis lesokkolt fejet vág.
- Harry smárolt Zaynnel?
- Igen. Nem emlékszel rá? – kérdezi Sophia Harryre nézve.
- Részletekre emlékszem – nyög fel Louis, aztán szemkontaktust létesít Harryvel, aki kérdőn néz rá, mintha azt kérdezné, hogy emlékszik-e arra, miről beszéltek tegnap este. Louis nem kapja meg az üzenetet, és tovább nyavalyog arról, hogy nem fog mindenki után kitakarítani.
- Nos, te csináltad ezt magadnak – feleli Harry, majd feláll az asztaltól. – Te tartasz bulit, te takarítasz.
Végül Harry takarítja ki a lakást, mert Louis nem zavartatja magát és nem is érdekli, másfelől viszont Harry enyhe OCD-től szenved.
- Kész vagy? A meccset nézném éppen – szólal meg Louis a kanapéról, miközben Harry a nappaliban porszívózik.
- Tessék? Én takarítom fel a te rendetlenségedet, úgyhogy el ne kezd.
De kikapcsolja a porszívót, mert pont befejezte, és elteszi a helyére.
- Szóval csak részletekre emlékszel? – kérdezi Harry leülve mellé.
- Igen.
- Emlékszel arra, hogy uh… mit mondtál nekem tegnap este?
Louis nem válaszol, de felvillan a felismerés a szemében éppen mielőtt elnéz.
Emlékszik.

2021. május 7.

9. rész

Sziasztok! 😊
Ahogy ígértem, ez a fejezet már hosszabb. És micsoda rész ez... igazi hullámvasút, főleg a vége. Szerintem tetszeni fog nektek 😏 Kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd.
Nagyon örülök, hogy egyre többen vagyunk, csak így tovább 💞
Ó, és egy kevésbé jó hír, már csak három rész van hátra... 
Egy hét múlva találkozunk, kellemes olvasást! 😗





9. rész

19. nap
- És az erekciójáról küldött neked képet? – kérdezi Sophia. Szerda este van, Sophia pedig Harry lakásában van, mert Louis elment a puccos sráccal, vagyis Harvey-val.
- Igen. És aztán azt mondta, hogy Harvey-nek akarta küldeni.
Sophia megharapja az ajkát.
- Baromság. Szerintem az csak kifogás. És szerintem mindenre emlékszik, amit azon az estén csináltatok.
- Én nem hiszem. És ha igen, akkor örülök, hogy azt mondja, nem emlékszik. Túl kínos lenne. Életében először valamit helyesen csinál.
Sophia összehúzza a szemeit rá.
- Te hazug. Újra megtennéd.
Harry felemeli a fejét, kinyitja a száját, aztán becsukja.
- Talán. Ha részegek lennénk.
- Baromság megint – feleli Sophia, majd iszik egy kortyot a borából. Csipog a telefonja, éppen amikor kinyílik a bejárati ajtó, aztán Louis és Harvey jön be. – Liam az. Hozzá megyek át negyedóra múlva, és azt kérdezte, hogy milyen pizzát szeretek.
Harry elmosolyodik.
- Örülök, hogy együtt lógtok ketten. Ideje volt.
Louis elmegy mellettük és besétál a fürdőbe, így Harvey kínosan álldogál a nappali közepén, kezeivel a zsebeiben.
Sophia ránéz, mielőtt kiissza a poharat és feláll.
- Nos, akkor megyek. Ó, Harvey, amúgy. Megkaphatnám a Snapchatedet? Szerintem nekem nincs meg, és aki Louis barátja, az az én barátom is.
Harvey elmosolyodik.
- Igazából nincs Snapchatem, de az Instagramomat megadhatom, ha szeretnéd.
Harry majdnem megfullad a bortól. Harvey-nek nincs Snapchate? Ez csak azt jelentheti, hogy Louis nem véletlenül küldte el a snapet. Sophia egy mindentudó nézéssel illeti Harryt, mielőtt a lány felveszi a magas sarkúját és integet, becsukva az ajtót maga mögött.
- Itt alszol? – kérdezi Harry Harvey-től, és megissza a bora maradékát. Feláll, majd megfogja a két poharat, hogy a konyhába vigye őket.
- Nem, csak Louis-ra várok, hogy ideadja az órámat, amit itt hagytam legutóbb.
- Ó. Rendben.
Elmossa a poharakat, aztán a szárítóba teszi őket, és mire visszatér a nappaliba, Louis a kanapén nézi a tévét, Harvey pedig nincs a láthatáron. Harry leül a kanapé ellenkező végére
- Nincs Snapchate.
Louis a fejét elfordítva összezavarodva néz rá.
- Mi?
- Harvey-nak. Nincs Snapchate. Sophia elkérte volna tőle.
Louis úgy néz ki, mint akit hazugságon kaptak rajta.
- És?
- És így valóban nekem akartad elküldeni azt a képet.
- Tedd túl magad rajta, vicc volt – motyogja Louis, kerülve a tekintetét.
- Ó, tényleg? És mire verted ki?
- Pornóra – horkant fel Louis. – Mint egy normális ember. Várj. Azt hiszed, hogy rád gondoltam közben? Ó, kérlek.
Úgy kezd el nevetni, mintha ez lenne a legviccesebb dolog, amit valaha hallott.
- Ha nem hagyod abba a nevetést, megint megütlek.
Louis elhallgat és ránéz, aztán nevetésben tör ki. Harry kinyújtja a kezét, hogy Louis szájára tegye, de Louis ezúttal gyorsabb és elkapja a csuklóját.
- Ne integess a hatalmas kezeddel mindenfelé, vagy meghúzom a hajadat.
Harry ránéz.
- Próbáld csak meg.
Így Louis, természetesen, éppen ezt teszi. Ami azt jelenti, hogy Harry a kanapéra tudja őt nyomni.
- Mi a fasz – leheli Louis. – Bűzlesz az alkoholtól.
- Neked meg olyan szagod van, mint egy sörgyárnak, de engem nem hallasz panaszkodni.
- Szállj le rólam – feleli Louis, megpróbálva kitekergőzni Harry alól, de ezzel csak azt éri el, hogy farkuk egymáshoz dörgölőzik.
Harry lenéz a farkukra, aztán vissza Louis-ra, és érzi, hogy kezd beütni a három pohár vörösbor.
- Másszak le vagy másszak rád? – kérdezi szemtelenül, majd megharapja a száját.
Louis csendben marad, aztán rekedt hangon kimondja a két szót:
- Mássz rám.
Két másodpercbe telik Harrynek, hogy felfogja a szavakat, majd kezei megragadják Louis pólójának szélét, lehúzva róla. És oké, miért nem vette eddig észre Harry a tényt, hogy Louis-nak kockái vannak? Izmokkal meg mindennel. Meg sem említve azt, hogy tetoválásai is vannak.
Talán, mert mindig túl elfoglalt vagyok azzal, hogy az arcát bámuljam.
- Ágyba – ez minden, amit Louis mond, és amit mondania kell, tényleg. Harry feláll a kanapéról, és magával viszi Louis-t.
Déjà vu.
Louis zihál, Harry pólója pedig útközben eltűnik, és mire ágyba kerülnek úgy, hogy Louis Harry-n van lovaglóülésben, Harry nadrágja is elveszik.
- Olyan kemény vagy, és még meg sem csókoltalak – vigyorodik el Louis.
- Louis, be vagyok csípve és kanos vagyok, életedben először befognád?
És most az egyszer Louis valóban így tesz.
Harry megfordítja magukat, aztán megcsókolja, miközben ujjait Louis farka köré fonja.
- Síkosító – szólal meg Louis, Harrynek pedig nem kell több utasítás, mert az éjjeli szekrényhez hajol, hogy kivegye a fiókból a síkosítót, aztán az óvszert. – Várj, várj, várj. Ki mondta, hogy szexelni fogunk? – kérdezi Louis, mire Harry mindent abbahagy, amit csinál, hogy a folyosóról beszűrődő gyenge fényben ránézzen. Louis elvigyorodik. – Csak viccelek, haver. Ujjazz meg.
Harry a szemeit forgatja, majd bekeni síkosítóval az ujjait, mielőtt ráül Louis bal combjára és a bejáratát izgatja az ujjbegyeivel.
- Ne is próbálj csipkelődni – motyogja Louis, így Harry elcsendesíti őt az ajkaival. – Nem vagyok abban a hangulatban.
- Akkor milyen hangulatban vagy? – kérdezi Harry, lassan benyomva a középső ujját.
- Olyan… baaszki. Olyanban, amit most csinálsz mo… st.
Harry elmosolyodik a nyakánál, aztán benyomja a mutatóujját a másikkal együtt, mielőtt felváltva ollózik az ujjaival és csak simán ujjazza. Louis a bicepszébe markol, majd csípőjét elkezdi Harry kezébe nyomni, nyöszörögve neki, hogy menjen gyorsabban.
- Lassaaan – suttogja Harry, amikor Louis háta ívben felfelé hajlik az ágyról. – Nem akarom, hogy csak az ujjaimtól menj el.
- Akkor dugj már meg – feleli Louis nyíltan, összeszorítva a combjait Harry keze körül.
Harry éppen csak annyira mozdítja meg az egyik ujját, hogy súrolja Louis prosztatáját, aki erre hangosan felnyög, kezei az ágyneműt szorítják.
- Harry.
- Louis.
És Louis-nak elege lett. Ellöki Harry kezét, aki már a hátán van, így lovaglóülésben tud elhelyezkedni rajta.
- Akkor én magam fogom megtenni, mert úgy tűnik, túl hülye vagy – leheli, aztán az óvszerért nyúl. Feltekeri Harry farkára, mielőtt bekeni síkosítóval és felé térdel. Harry Louis csípőjére helyezi a kezeit, várva, hogy a saját tempójában ereszkedjen le. – Baaaaszki – nyöszörgi Louis, miközben lassan ráül, aztán fejét lehajtja, miközben hozzászokik a teste.
Annyira szűk, hogy Harry ordítani akar, de nem teszi. Csak figyeli Louis arcát, ahogy eltorzul a fájdalomtól és másodpercek alatt átvált élvezetbe. Aztán kezeit Harry mellkasára helyezi és nyolcas alakban kezd el dörgölőzni a farkán. Harry kezei a csípőjéről a seggére csúsznak le, majd elismerően megszorítja a farpofáit. Az, hogy Louis megdugja magát a farkán, mennyei érzés, de végül lehúzza Louis-t az ajkaihoz, és elkezdi megdugni.
- Ó, baszki – nyögi Louis, aztán ujjaival beletúr Harry hajába, miközben a nyakát csókolgatja és csak ott fekszik, ahogy Harry megdugja őt. – Keményebben… pici farok.
Harry pedig lefagy, mert Louis pontosan ezt mondta néhány éjszakával ezelőtt, habár ő azt állítja, hogy semmire sem emlékszik.
- Te kibaszott hazug – morogja Harry, majd átfordítja magukat. Feltolja Louis lábait, így lábai a vállánál pihennek, és elkezd belé csapódni.
- Mm… i? – sikerül feltennie a kérdést Louis-nak. Harry teljesen megáll.
- Azt mondtad, hogy nem emlékszel arra, hogy leszoptál.
Louis rábámul.
- Ez így is van.
Harry kihúzódik, amíg csak a teteje van bent, mielőtt keményen és mélyre lökődik Louis-ba, aki ettől élvezetében felsikít.
- Ne hazudj.
Amikor Louis nem válaszol, keményen és gyorsan belé nyomódik, nem is figyelve Louis nyögéseire, mert annyira mérges. Louis újra és újra nyöszörög, Harry hátát karmolva.
- Mondd el az igazat – suttogja Harry a fülébe, egy másodpercre sem lelassulva. Louis megrázza a fejét.
- Ne… em.
Harry kihúzódik és a hátára fordítja őt, mielőtt széthúzza az farpofáit, és újra belé hatol. Louis megragadja a párnát és felkiált, miközben visszanyomja a seggét Harry farkára.
Ismét egymáson van a mellkasuk most, Harry meg nem veszíti el az ütemet, miközben harapdálja és nyalogatja Louis nyakát.
- Mondd el nekem – feleli a fülébe, aztán elhúzódik, hogy fölé térdelhessen. Meghúzza Louis haját, így feje már nincs a párnán, és másik kezébe veszi Louis csuklóját.
- Harry – nyögi Louis, majd megpróbálja kihúzni a kezét Harry szorításából, hogy a farkához érjen, ami éppen az ágyneműhöz dörgölőzik, de Harry erősebb és nem engedi neki. Azt akarja, hogy az elélvezés határához kerüljön, de ne legyen képes rá. Megérdemli. – Kérlek – kiált fel Louis, így Harry elengedi a haját, de a csuklóját nem. Louis arca a párnára esik, Harry pedig arra használja a szabad kezét, hogy megtartsa magát Louis hátán.
- Mit kérsz? – kérdezi Harry lassítva a lökésein, ezúttal lassan csinálja, de mélyen.
- El akarok menni.
Harry megharapja a fülcimpáját.
- Mondd el az igazat – hangsúlyozza ki az utolsó szót egy nagyon mély, kemény lökéssel. Louis egész testében megborzong.
- Baszki. Pont ott, kérlek.
Harry a fülébe lehel, miközben továbbra is belé hatol abban a szögben, újra és újra, sosem veszítve el a tempót. Louis háta ívben hajlik meg, karjai és csuklói még mindig Harry mellkasa alatt vannak, Harry pedig tudja, hogy ez túl sok neki, de nem áll meg.
- Kurvára el fogok… – halkul el Louis, de hangja megtörik, amikor Harry nagyon keményen belélökődik, mielőtt visszahúzódik, így ismét térdel. Magával húzza Louis-t, akinek a segge így a levegőbe emelkedik, de háta be van hajlítva, arca pedig még mindig a párnán pihen. Megbizonyosodik róla, hogy ne engedje el Louis csuklóját, majd újra elkezdi megdugni őt.
- Azt a kurva, érezlek a kibaszott hasamban – leheli Louis, aztán megpróbálja kihúznia kezeit, de Harry megszorítja őket, ahogy keményebben, gyorsabban belé lökődik. – Harry, kérlek – Louis szó szerint könyörög, de Harry semmit sem mond, csak folytatja tovább. – Emlékszem, oké? Baszki, emlékszem.
Csak erre van szüksége Harrynek ahhoz, hogy szabad kezével megfogja Louis farkát, mire Louis abban a pillanatban elélvez. A tenyerébe lövell a leghangosabb és egyben a legszexibb nyögéssel, amit Harry valaha is hallott.
Louis a hasára fekszik, de Harry tovább dugja őt, akarva a saját orgazmusát, de Louis-nak más tervei vannak. Végre kiszabadul Harry fogásából, majd ülő pozícióba fordul, lehúzza az óvszert, és elkezdi őt leszopni. Harry a hajába temeti a kezeit, aztán lenéz Louis-ra. Két perccel később érzi, így gyorsan kiveri magának, miközben Louis felnéz rá kinyújtott nyelvvel, várakozva.
Ismét lenyeli Harry élvezetét, majd megnyalja az ajkait, mielőtt megcsókolja Harry farkának végét. Mindketten a hátukra fekszenek egymás mellett, megpróbálva lenyugtatni a légzésüket.
- Miért hazudtál arról, hogy nem emlékszel? – kérdezi Harry az oldalára fordulva, hogy szemben legyen Louis-val.
- Mert akkor furcsa lett volna köztünk. Mint amilyen furcsa lesz most, hogy szexeltünk, és még csak részegek sem voltunk.
Harry megharapja az arca belsejét.
- Jó volt. És tetszett a tény, hogy megpróbáltál irányítani először, de aztán a legédesebb…
Louis halálos pillantást vet rá.
- Soha többé nem beszélsz erről. Senkinek. Vagy magam vágom le a farkadat.
- Ó, de akkor ki fog téged jól megdugni?
- Harvey – válaszolja Louis, és ennek nem kellett volna annyira rosszul esnie Harrynek, mint amennyire rosszul esett.
- Nos, hála Istennek, mert ahogy Alex leszop, az sokkal jobb. És a segge is.
- Ez hazugság, és tudod.
Harry megrázza a fejét.
- Ez az igazság, igazából. Át kellett volna ma jönnie, de egy családi vészhelyzet jött neki közbe – hazudja. – Bár nem voltál rossz második választás.
Louis ledöbben, Harry pedig tudja, hogy érzékeny pontot talált el.
- Második választás?
- Nos, ha Harvey farkát szereted jobban…
- Fogd be. Csak azért mondtam őt, hogy feldühítselek.
- Jó – ez minden, amit Harry felel.
- Csak ennyit mondasz?
Harry bólint.
- Mit akarsz, hogy mit mondjak?
- Mindegy. Jó éjt. Igazából a saját ágyamban fogok aludni – motyogja Louis, aztán feláll az ágyról. Harry megharapja az ajkát, mert nem akarja lenyelni a büszkeségét és megkérni őt, hogy maradjon.
- Várj – de megteszi. Louis megáll és elfordítja a fejét. – Maradj – ez minden, amit Harry mond, és minden, amire Louis-nak szüksége van, mert visszasétál az ágyhoz és a takaró alá fekszik.
- Seggfej vagy.
 Harry elmosolyodik a sötétségben.
- Aki az előbb a te seggedben volt.
- Utállak.

2021. április 30.

8. rész

Helló! 😊
Már itt is az új fejezet, előre szólok, hogy ez nem lett túl hosszú, még én is csodálkoztam rajta kicsit, hogy miért így osztottam fel anno. Bocsánat érte, de a történések szempontjából muszáj volt. Ígérem, hogy a következő hosszabb lesz. Egyébként vicces a rész, én jól szórakoztam rajtuk 😀
Nagyon köszönöm, hogy itt vagytok, írtok, olvastok 💖
Egy hét múlva jövök ismét, kellemes olvasást! 😗





8. rész

16. nap
Louis nem emlékszik. Vasárnap van most, és Louis egyáltalán nem beszélt arról, ami péntek este történt. Amikor Harry arról az estéről kérdezett, Louis grimaszolt, és megkérdezte, hogy mire gondol. A kiszívások még mindig a nyakán vannak, de Louis valószínűleg azt feltételezi, hogy Harvey-tól származnak.
Ha Harry belegondol, igazából örül, hogy Louis nem emlékszik, mert az rohadtul kínos lett volna. Nem igazán tértek vissza az egymást inzultáló rutinjukhoz, de azért határozottan ugratják egymást. De nem annyira, mint pénteken.
Vasárnap este van, bőven elmúlt már tizenegy, Harry pedig Niallnek ír, beavatja őt, hogy mi történt pénteken Louis-val, és megesketi őt, hogy nem beszél róla, amikor kap egy Snapchat-et Louis-tól.
Ez az első alkalom, hogy valaha is Snapchat-et kap Louis-tól. Igazából még abban sem biztos, miért ismerősök Snapchat-en, vagy hogy mikor lettek azok, de akkor is megnyitja az applikációt. Harry történetesen tudja, hogy Louis egyedül van a szobájában, így elgondolkozik azon, hogy mi a fenét küldhetett. Megnyitja, aztán majdnem megfullad.
Egy képet lát Louis erekciójáról, a képaláírás pedig azt mondja, hogy „kemény a farkam”. Egy pillanatig gondolkozik, aztán úgy dönt, csinál egy képet a saját elszörnyedt arckifejezéséről azzal a szöveggel, hogy „kemény feladat megtalálni”. Néhány másodperccel később Louis megnyitja az üzenetet, mielőtt chaten válaszol.
Louist91: ó, baszki, ezt Harvey-nek akartam.
Louist91: de véletlenül Harryre nyomtam.
Louist91: baszki.
Harry kicsit… csalódottnak érzi magát. Túl teszi magát rajta azzal, hogy valami szellemeset válaszol.
Harrystyles: nos, akkor is kemény feladat megtalálni a farkadat.
Harrystyles: szóval örülhetsz, hogy nekem küldted el.
Harrystyles: vagy különben szegény srác letiltott volna.
Louis-nak nem kell sok idő, hogy válaszoljon.
Louist91: már látta.
Louist91: szóval fogd be.
Louist91: senki sem kérdezett.
Harry a szemeit forgatja.
Harrystyles: hála istennek, hogy ő dug meg téged és nem fordítva.
Louist91: mit akar ez jelenteni??
Harrystyles: nos, kell egy farok, amivel megdugod őt, nem??
Louist91: baszd meg.
Harrystyles: nos, ha van farkad, meg tudod tenni.
Louist91: akkor te vagy alul?
Harrystyles: nem szeretnéd tudni?
Louist91: ew, nem.
Louist91: most pedig hagyj békén.
Harrystyles: te írtál nekem.
Louist91: és most már bánom.
Harrystyles: furcsa lett volna, ha nem adtál volna magyarázatot.
Louist91: ….
Louist91: igazad van.
Louist91: el ne merd kezdeni.
Harrystyles: AZ ELŐBB MONDTAD, HOGY IGAZAM VAN.
Harrystyles képernyőfotót készített
Louist91: baszd meg.

2021. április 23.

7. rész

Helló! 😊
Itt is az újabb fejezet, de még milyen fejezet! 😏 Azt hiszem, ezt mindenki élvezni fogja, ennyit mondok röviden csak 😀 Kíváncsi vagyok, mit fogtok gondolni, ez már hosszabb rész egyébként.
Nagyon örülök, hogy átléptük az 1000 kattintást, és hogy ismét egy feliratkozottal többen lettünk, köszönöm, csak így tovább 💖
Egy hét múlva hozom a következő részt, addig is kellemes olvasást! 😗





7. rész

14. nap
Nem beszélnek róla másnap, vagy az azutáni nap. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy mindenáron elkerüljék egymást, de az nehezebbé teszi, hogy együtt laknak, és péntek este minden romba dől Liam és Sophia miatt.
Harry a szobájában van, egy új show-t néz folyamatosan, amikor megcsörren a telefonja. Sophia az, de Harry nem lepődik meg. Azóta beszélgetnek, amióta átjött Niallel két héttel ezelőtt, Harry pedig most már az egyik legközelebbi barátjának tekinti Sophiát, és ez fordítva is igaz.
- Szia, Soph.
- Harry! – feleli izgatottan a lány a telefonba. – Egy hatalmas szívességet kérek tőled.
- Rendben? Mi az?
- Emlékszel, amikor tegnap arról beszélgettünk, hogy kell egy terv, hogy Liam és én összejöjjünk?
- Persze – ráncolja a homlokát Harry. – Mi van vele?
- Nos, van egy tervem. Mondta nekem, hogy Louis és ő elmennek kajálni oda, ahol te és Niall dolgoztok, én meg mondtam neki, hogy neked és nekem is foglalásunk van ott, miközben mégsem. Erre azt mondta, hogy kihozhatnánk belőle egy dupla randit, és nos… már beszéltem Niallel, és van egy asztal négyünknek kilencre, és nagy szükségem van rá, hogy elgyere.
Harrynek kell néhány pillanat, hogy mindezt felfogja. Bármit megtenne azért, hogy Sophia összejöjjön Liammel, de nem biztos benne, hogy képes lesz elviselni Louis-t pár órán át olyan közel egymáshoz.
- Uh… nem tudom. Nem jövünk ki jól egymással mostanában…
- Ti mikor jöttök ki jól egymással? – sóhajt fel Sophia, Harry pedig tudja, hogy a szemeit forgatja.
- A beszélgetést értem ezalatt. Nem beszélünk, de… ugh. Louis benne van?
Sophia hezitál.
- Ő még nem tudja, és értékelném, ha te sem mondanád el neki.
- Szóval azt mondod, hogy Louis elmegy kajálni, azt tervezi, hogy jól érzi majd magát, de aztán az egész estéje tönkremegy, ha felbukkanok?
- Lényegében.
Harry elvigyorodik.
- Ne is mondj többet. Felveszlek… – a telefonján lévő órára néz, fél kilenc van. – Tizenöt perc múlva.

***

- Már az asztalnál vannak – mondja neki Sophia, amikor az Uber kiteszi őket az étterem előtt.
- Le tudod filmezni Louis arckifejezését, amikor meglát engem? Kérlek, könyörgök neked.
Sophia a szemeit forgatja, majd elsőnek lép be.
- Fogd be és viselkedj. Ezt értem csinálod.
- Rendben – bólint Harry, aztán besétál utána.
Louis háttal van nekik, úgyhogy ez vicces lesz.
- Itt vagyunk, sziasztok – jelenti be Sophia, mire Louis felnéz a telefonjából. Szemei megtalálják Harryt, és az egész arca eltorzul undorral kevert meglepődéssel. Harry ezt a képet akarja a sírkövére.
Sophia Liam mellé ül, ami nem hagy választást Harrynek, így Louis mellé ül le, szemben Sophiával. Szerencsére Niall dolgozik ma este, úgyhogy oda is megy hozzájuk étlapokkal és egy nagy mosollyal.
- Milyen aranyos dupla randi – feleli, mire Harry sípcsonton rúgja őt, amitől felszisszen. – Tehát mit szeretnétek inni?
Harry, Louis és Liam sört rendel, Sophia pedig limonádét kér.
- Szóval én miért nem tudtam arról, hogy ő is jön? – kérdezi Louis Harry felé intve.
- Az az ő pontosan itt van – mondja neki Harry. Louis figyelmen kívül hagyja őt. Liam kettejük közé néz.
- Ha szóltam volna, akkor is eljöttél volna?
- Korrekt – ért egyet Louis.
- De én nem értem – feleli Sophia, miután Niall eléjük helyezi az italaikat és felveszi a rendelésüket. – Miért utáljátok egymást?
- Mert ő idegesítő – válaszolja Harry és Louis egyszerre. Egy pillanatig csend van, majd Harry szólal meg.
- Én vagyok idegesítő? Te vagy az, aki az ok nélkül goromba azóta, hogy találkoztunk. Persze, hogy ki nem állhatlak.
- Ó, szegény kisgyerek. Megsértődsz minden alkalommal, amikor valaki viccel. Tanulj meg viccelni.
- Tanuld meg, hogyan kell viccelődni – vág vissza Harry, mire Louis elhallgat. Ez az első alkalom, hogy elakad a szava Harry miatt, aki nem is lehetne magára büszkébb.
- Seggfej vagy – ez minden, amit Louis mond.
- Csak ezt tudtad kitalálni? Szép visszavágás. Úgy látszik, végre utolér a korod.
Louis orra dühből rándul meg.
- Hívj fel, amikor normális lesz a hajad, oké?
- Hívj fel, amikor nem zsebméretű vagy, oké? – szól vissza Harry, majd iszik egy korty sört. Abba kellene hagyniuk, mielőtt valamelyikük olyat mond, amit megbánnak, de most már túlságosan fel van tüzelve ahhoz, hogy abbahagyja.
Ismét Niall menti meg a napot, amikor kihozza a kajájukat, ami lehetőséget ad Liamnek és Sophiának, hogy beszélgessenek, míg Harry és Louis csendben esznek. Bár ez nem tart sokáig, mert Louis csámcsog, ami Harry idegeire megy.
- Tudnál úgy rágni, mint egy normális ember, kérlek? – kérdezi kedvesen, de tudja, hogy a hangsúlya idegesíteni fogja Louis-t. Louis halálos pillantást vet rá.
- Eldugult az orrom, mert beteg vagyok, szóval kurvára úgy rágok, ahogy akarok.
Aztán kinyitja a száját, hogy undort keltsen Harryben, akinek minden akaraterejére szüksége van, hogy ne üsse meg Louis-t. Szóval azért van az, hogy amikor meglátja Niallt, int neki, és még két sört rendel magának.
Félórával később Niall már elvitte a tányérjaikat, de még mindig az asztalnál vannak, a közelgő Bajnokok Ligájáról beszélgetnek. Úgy tűnik, Sophia és Liam jól érzik magukat Harry és Louis vitái ellenére, ami egy jó dolog. Harry az ötödik sörénél tart, Louis meg a negyediknél, mert ha nem bírják kezelni egymást józanul, legalább megpróbálhatják akkor, amikor ittasak.
Tizenegykor a pub étterem része bezár és teljesen pub lesz, ami azt jelenti, hogy Niall műszakja véget ér, így kihúz egy széket és csatlakozik hozzájuk az asztaluknál.
- Lemaradtam valamiről azon kívül, hogy ezek ketten veszekednek? – kérdezi Niall.
- Nos, mindketten isznak most, úgyhogy abbahagyták a beszédet – avatja be Sophia, mintha Harryék nem is lennének az asztalnál.
És hogy őszinték legyünk, Harry már becsípett, két sörre van attól, hogy teljesen berúgjon, és abszolút elfeledkezett Louis-ról. Vagyis, ez hazugság. Annak a ténynek köszönhetően, hogy Harry részegen kanos, határozottan észreveszi Louis jelenlétét. Néhány centiméter van köztük, de Harry érzi maga mellett Louis-t. Így azzal tereli el a gondolatait, hogy magáról és Alexről mesél Sophiának.
- Akkor együtt vagytok, vagy valami? – kérdezi Sophia. Harry megrázza a fejét.
- Nem. És nem tudom, hogy leszünk-e. Csak dugunk.
Louis erre felhorkan, és oké, most már Harry mérges.
- Mi a problémád most? – kérdezi Louis-tól elfordítva a fejét, hogy ránézzen.
- Semmi. Csak viccesnek találom.
- Mit találsz „viccesnek”?
Louis vállat von.
- A tényt, hogy más srácokkal is szexel, nem csak veled.
- És? – kérdezi Harry. – Nem is vagyok meglepve, mivel a te lakótársad.
- Mit akar ez jelenteni? – kérdezi tőle Louis, letéve az ötödik sört. Szavai kicsit összemosódnak.
- Úgy értem, egy kibaszott ribanc vagy, szóval ő a legjobbtól tanul.
Louis meglendíti a kezét, hogy megüsse őt, de Harrynek jobb reflexei vannak, így elkapja a csuklóját.
- Óvatosan, hé. Nem akarnám, hogy megsérüljön a kezed. Különben hogyan vernéd ki mindenkinek a kampuszon?
Niall, Sophia és Liam csendben vannak. Harry pedig tudja, hogy messzire ment, de Louis megérdemli.
- Egy rohadt szemét vagy, Harry Styles. Kimegyek a mosdóba – menti ki magát Louis, majd ingatag lábakkal feláll, mielőtt elindul a mosdó irányába.
- Ez durva volt, Harry – mondja neki Niall.
- Nos, most hazamegyek – feleli Harry és feláll, otthagyva néhány bankjegyet, hogy kifizesse az ő részét. – Remélem, nem tettem tönkre az estéteket.
Sophia megrázza a fejét.
- Semmi gond. Holnap beszélünk.
Harry bólint, aztán hív egy taxit, ahogy kimegy az étteremből.
Tíz perccel később ér haza, azzal szenved, hogy levegye a cipőjét, mielőtt a hálószobája felé sétál. És fogalma sincs, hogy sikerül rendesen levennie a pólóját, de aztán az előtt megszólal a csengő, mielőtt lehúzhatná a cipzárt a nadrágján. Harry felnyög, majd az ajtó felé megy, hogy kinyissa, ahol egy nagyon részeg Louis-t lát meg az ajtófélfának támaszkodva.
- Mi van?
- Hogy érted, hogy mi van? – mossa össze a szavakat Louis, megpróbálva agresszívnek hangzani. – Nem tudom, hol vannak a kulcsaim, engedj be.
- Nincs kulcs, nincs belépés. Sajnálom – feleli Harry, aztán megpróbálja becsukni az ajtót, de Louis meglöki és belép a lakásba.
- Ne legyél már szemét – az ajtónál leveszi a cipőjét, és addig keresgél a zsebeiben, amíg meg nem találja a kulcsot. – Tessék. Boldog vagy?
- És kint nem tudtad megkeresni?
Louis nem válaszol.
- Nem beszélek veled.
- Ó. Hogyan fogom túlélni ezt? – feleli szarkasztikusan Harry, egyik kezét a szívére helyezve.
Louis-nak egy furcsa nézés ül ki az arcára; harag keveredik össze egy olyan valamivel, amit nem tud hová tenni Harry, aztán Louis meglöki Harry mellkasát, amitől hátrafelé botladozik.
- Mi a fasz? – kiabálja Harry. – Ezt többet ne csináld, kivéve, ha azt akarod, hogy…
- Kivéve, ha azt akarom, hogy mi? Mit fogsz csinálni, kölyök? Felhívod a nővéredet és beárulsz? – kérdezi Louis, gúnyos módon összehúzva az ajkait. Így Harry, amilyen részeg idióta ő, visszalök. – Te kis… – sziszegi Louis, aztán megpróbálja ismét ellökni Harryt, de ezúttal Harry elkapja a csuklóját és az ajtóhoz löki őt.
- Nem vagyok kicsi. Egy fejjel magasabb vagyok nálad.
Louis a szempillái alól néz rá, és baszki, jól néz ki.
- És akkor mi van, ha egy fejjel magasabb vagy nálam? Mit fogsz csinálni? – feleli merészen, felhúzva az egyik szemöldökét.
- Én meg foglak… Baszd meg – Harry nem tudja mi mást mondjon, annyira elvakítja a harag.
- Meg fogsz baszni? – folytatja Louis, nem mozdul vagy csinál bármit is, hogy kiszedje csuklóját Harry fogásából. – Mivel? Azzal a pici farkaddal?
Mielőtt Harry felfoghatná, hogy mit csinál és visszafoghatná magát, ágyékát Louis-éhoz nyomja.
- A farkam nem kicsi.
- Ó, tényleg? Bizonyítsd – provokálja őt Louis, és csak ezt kell hallania Harrynek, mielőtt ajkaikat összenyomja.
Louis néhány másodpercig nem mozdul, de amikor Harry már el akar húzódni, kinyitja a száját, nyelveik pedig megtalálják egymást. A csók durva, mert mindketten megpróbálják valami furcsa módon bántani a másikat, mégis csak annyit érnek el, hogy mindketten kanosabbak lesznek a másodpercekkel.
- Miért csókolózunk? – kérdezi Harry, lélegzetvisszafojtva húzódik el. Louis megnyalja az ajkait.
- Nem tudom, te kezdted.
- Ó, fogd be.
- Vegyél rá.
Harry elengedi a csuklóit, csak aztán megmarkolja Louis combjainak hátsó részét és felemeli őt, mielőtt ajkaik ismét megtalálják egymást. Louis lábai szorosan Harry dereka köré fonódnak, majd az ajtónál csókolóznak néhány percig, amíg Harry lábai el nem kezdenek fáradni, így úgy dönt, hogy átmennek a hálószobájába.
Nem biztos benne, miért csinálja ezt, de nem tudja abbahagyni, mert túl jó érzés és túlságosan részeg ahhoz, hogy érdekelje ez. Valószínűleg amúgy is mindent el fog felejteni reggel. Harry leül az ágyra Louis-val az ölében, aki lovaglóülésben helyezkedik el rajta, és még egy másodpercre sem húzódnak el egymástól.
- Le akarlak szopni – szólal meg hirtelen Louis, ahogy végighúzza kezét Harry mellkasán, míg a fiatalabb srác a nyakát csókolgatja.
- Re… oké. Baszki.
Louis részegen elmosolyodik, feláll és letérdel Harry lábai közé. Leveszi Harry farmerjét, majd az alsónadrágját, aztán a kemény farokra bámul, ami Harry hasánál pihen.
- Pici farok? – kérdezi pimaszul Harry. Louis megszorítja a farkát, mielőtt a szájába veszi majdnem az egészet. – Be sem tudod kapni teljesen – mondja Harry a tenyereire támaszkodva, hogy jobban rálásson Louis-ra. Felszisszen, amikor Louis a fogaival hozzáér a farkához.
- Nem hiszem, hogy akkor kellene sértegetned, amikor a farkad a számban van – figyelmezteti Louis, aztán elhúzódik, hogy körbenyalja és ugyanakkor megszívja a tetejét. Harry felnyög és feladja, hátra esve az ágyneműn.
- Azt a rohadt.
Louis elvigyorodik Harry farkával a szájában, aztán visszatér a munkához. Egyik kezét a saját nadrágjába csúsztatja, mire Harry szitkozódik, mert Louis szó szerint kiveri magának csak attól, hogy leszopta Harry farkát.
- Olyan jól nézel ki – leheli Harry, és kinyújtja kezét, hogy megfogja Louis haját a tarkójánál.
Érzi, hogy kezd közel lenni, így úgy dönt, hogy kihasználja azt a néhány percet, amije maradt, és felemeli a csípőjét, hogy megdugja Louis száját. És baszki, Louis panaszkodás nélkül tűri, és ami még jobb, fulladozás nélkül.
- Baszki, Louis – szitkozódik, majd lök még néhányat, mielőtt elélvez Louis torkában.
Louis mindet lenyeli, aztán feláll, hogy nadrágját ledobja a padlóra. Egyik kezével a saját farkát fogja, ez pedig olyan szépen néz ki, hogy Harry az ölébe húzza őt. Ujjait Louis farka köré fonja, ezáltal ellöki a kezét és elkezdi kiverni neki. Louis egész nyakát puszilgatja és nyalogatja, majd hirtelen úgy dönt, hogy megjelöli őt, mert olyan jól nézett ki legutóbb, amikor látta őt úgy, hogy tele volt kiszívásokkal a nyaka. Lehet egy kicsit túlságosan középiskolás, de ettől függetlenül is megteszi. Louis elkezd dörgölőzni az ölében a kezéhez nyomódva, és a szájából kiszökő hangok túl mocskosak ahhoz, hogy legálisak legyenek.
- Baszki, Harry. Gyorsabban.
Harry ezt is teszi, és egy perccel később Louis egy mély nyögéssel elélvez a kezében. Kell neki néhány másodperc, hogy megnyugodjon, mielőtt feláll és a hátára dől az ágyban Harry mellett.
- Megyek és megtisztítom magam – mondja neki Harry, aztán feláll. A fürdőszobába sétál, megpróbálva nem elesve a saját lábában.
Louis teljesen meztelenül csatlakozik hozzá a fürdőben, és egyszerre mosnak fogat anélkül, hogy megszólalnának. Tekintetük összetalálkozik a tükörben, Harry pedig elmosolyodik a részeg, ködös arcukon.
- Itt alszom ma este – mondja neki Louis, miközben belép Harry szobájába.
- Van választásom? – sóhajt fel Harry, majd egy új alsónadrágot vesz elő, mielőtt bemászik az ágyba.
Louis ugyanezt teszi, aztán beszáll az ágynemű alá. Csendben telik el néhány perc, amíg Harry úgy nem dönt, hogy megszólal.
- Nagyon jó vagy ebben.
Louis helyezkedik, így szemben van vele.
- Mert egy ribanc vagyok – hangsúlya mély, a szomorúság határán van.
- Tudod, hogy nem gondoltam komolyan – feleli Harry. – Csak nagyon feldühítettél.
- Honnan kellene tudnom, hogy mikor gondolod komolyan a dolgokat, amiket mondasz nekem?
Harry vállat von, aztán lekapcsolja az éjjeli lámpát.
- Nem tudom. Csak kurvára folyton az idegeimre mész.
- Nos, ez egy jó módszer volt arra, hogy kiengedd a gőzt – nevet fel Louis, de erőltetetten. – És soha többet nem beszélünk erről.
- Rendben – ért egyet Harry, feljebb húzva a takarót a testén.
Ismét csend van.
- Miért utálod a viharokat? – kérdezi Harry, ám Louis nem válaszol. – Louis? – kérdezi ismét, de még mindig csend van. Hallgat egy pillanatra, aztán rájön, hogy Louis légzése egyenletes.
Hát persze, elaludt.