1. rész

Sziasztok! 😊
Meg is hoztam az új történet első részét, ez egyfajta bevezető, kíváncsi vagyok, mit szóltok hozzá.
A korábbi történetektől eltérően itt nem túl hosszúak a fejezetek általában, de azért akad egy-két kivétel, ha jól emlékszem, mivel (ahogy írtam az előző bejegyzésben) ez eredetileg egy one shot, és én osztottam fel több részre.
Off topic, de remélem, minden olvasóm jól van ezekben a vírusos időkben, vigyázzatok magatokra,  egymásra, és ne feledjétek, hordjunk maszkot! 💖 😷
Egy hét múlva érkezik a következő rész, addig is kellemes olvasást és jó pihenést a hosszú hétvégén! 😘

1. rész

 

 

Harry szeret úgy gondolni magára, hogy ő egy toleráns, udvarias ember… az esetek 99 százalékában. Az az 1 százalék akkor fordul elő, amikor megszólal a csengő az ő és Gemma lakásában. Pontosabban akkor, amikor az este nyolc óra után szólal meg, többször is, vég nélkül, amíg az egyikőjük ki nem nyitja az ajtót. Mert csak egy ember van, akinek kurvára van mersze százszor megnyomni a csengőt este, amikor Harrynek tanulnia kellene.
- HARRY! – kiabál Gemma a szobájából.
- MI VAAAAN? – ordít vissza Harry, többször is az asztalhoz verve a fejét.
- Be tudnád engedni Louis-t? Éppen a hajamat csinálom.
Harry kienged egy állatias nyögést nem tetszését kifejezve, de úgy dönt, hogy feláll az asztalától. Mert ha van egy dolog, ami rosszabb Louis Tomlinsonnál, az Louis Tomlinson, aki tíz másodperc alatt ötször csenget.
Olyan erővel nyitja ki az ajtót, hogy az a falhoz csapódik és majdnem mélyedést hagy maga után.
- Alig van este nyolc és te máris mérges vagy? Csak így tovább és secperc alatt ráncaid lesznek – szólal meg a küszöbön álló huszonegy éves srác, miközben hamisan mosolyog, mielőtt beengedi magát.
Harry becsukja az ajtót, és fejben lebeszéli magát arról, hogy hátulról letámadja Louis-t.
Nem is érti, hogy hogyan, vagy mikor, vagy miért lett a testvére Louis legjobb barátja; csak azt tudja, hogy egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor Harry összeköltözött Gemmával, miután felvették a Manchester University-re. Nem fog hazudni, először bejött neki Louis, mert a srác mindig ott volt napközben – és néha még éjjel is – de ez csak addig tartott, amíg Harry meg nem ismerte őt. Aztán minden szarul alakult, mert Louis, ahogy kiderült, a legidegesítőbb ember, akivel Harry valaha is találkozott.
Nem csak azzal a ténnyel viccelődik, hogy Harry két évvel fiatalabb, de minden egyes srácban talál hibát, akikkel Harry eddig randizott (nem volt olyan sok, 5 vagy 6 körül), akik végül szakítanak vele, mert túl idegesítőnek találják Louis-t ahhoz, hogy a közelében legyenek.
Harry már megpróbálta elmagyarázni Gemmának, hogy miért nem kellene többet átjönnie Louis-nak, de olyan, mintha a falhoz beszélne. Mert Louis és a lány „Gemma első éve óta legjobb barátok”, és valószínűleg barátok is lesznek, amíg Harry meg nem hal idegösszeomlás miatt; vagy valami ilyesmitől.
Louis rángatja őt ki visszaemlékezéséből azzal, hogy kitartóan integet egyik kezével az arca előtt.
- Mi van? – sóhajt fel Harry.
- Kifogytatok a borból?
Harry a szemeit forgatja, majd ellép tőle, a hálószobája felé.
- Ha nincs bor a konyhaszekrényben, akkor kifogytunk – feleli.
Harrynek még be sem sikerült csuknia a szobája ajtaját, mert Louis közvetlenül mögötte volt, nyitva hagyva azt.
- Azt hiszed, hogy nem ismerem a legjobb barátomat? Tudom, hogy nem fogyott el az ital. Szóval mondd el, hová rejtetted el? – kérdezi Louis karba téve a kezeit a mellkasa előtt. Harry vállat von, aztán visszaül az asztalához.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz – mert, ha van egy dolog, amit Harry jobban utál Louis-nál, nos, az a részeg Louis.
Louis Harry szekrényéhez sétál, majd kinyitja, mielőtt leguggol és átnéz egy halom ruhát.
- Mi a faszt csinálsz? – kiált fel Harry, és azonnal felkel a székéről, megindulva Louis felé. Louis diadalmasan feláll, aztán megfordul.
- Ahah! Hát itt van – jobb kezében az üveget fogja, míg a másikat a csípőjére teszi.
- Honnan tudtad, hogy oda rejtettem? – kérdezi Harry, egy pillanatra elveszti dühös testtartását.
- Rejtőzködés a szekrényben? Ez egy metafora arra, hogy csak középiskola után coming out-oltál? Blah blah blah – feleli Louis a szemeit forgatva. – Klisés. Számítottam rá. Bár értékelem az erőfeszítést.
Harry megilletődve figyeli őt, miközben átmegy a szobán és kisétál az ajtón. Hálát ad Istennek, hogy az interakciójuk nem tartott olyan sokáig, mint legutóbb, mielőtt visszaül az asztalához és kinyitja a könyvét.
Csak néhány perc telik el, amikor Gemma megint kinyitja az ajtót, hogy szóljon, nekiindulnak az estének és éjfél után jön vissza. Valami munkahelyi előléptetést ünnepel vagy szakmai gyakorlatot; Harry nem igazán biztos benne, mert Louis mondta el neki, miközben Gemma hiperventillált, és nos… Harry nem olyan, aki figyelmesen hallgatja azt, amit a középszerű emberek mondanak.
- Elleszek este, Krisztus – sóhajtott fel Harry a szemeit forgatva.
Ha van egy dolog, amit Harry abszolút utál a Gemmával való együttélésben (Louis-n kívül, természetesen) az az, hogy még mindig úgy kezeli őt, mint régen, mielőtt elment egyetemre. Mint amikor kisgyerekek voltak és Gemma vigyázott rá, amikor a szüleik elmentek otthonról. Most, sok évvel később, Harry tizennyolc éves, a nővére pedig még mindig azt hiszi, hogy dadusra van szüksége.
Gemma puszit küld neki, majd becsukja az ajtót. Néhány másodperccel később a bejárati ajtó is becsukódik, Harry meg végre rendesen koncentrálhat a kezében lévő leckére. Elvégre is ügyvéd akar lenni.

***

Harry meg sem lepődik, amikor másnap reggel besétál a konyhába, és Louis félmeztelenül van kidőlve a kanapén. Egy ideje már hozzászokott ehhez a látványhoz, és nem is idegesíti magát ezen.
Kinyitja az egyik konyhaszekrényt, hogy kivegyen egy bögrét a kávéjának, majd két tojást a hűtőből a reggelihez. Szombat reggel van, igen, de egy óra múlva szemináriuma lesz, aztán pedig Niallel találkozik, hogy ebédeljenek.
- Mi. A fasz.
Harry a fejét elfordítva egy nagyon másnapos Louis-t lát meg félig csukott szemekkel besétálni a konyhába, és olyan arcot vág, amire szinte az van írva, hogy „öljetek meg most”. Harry nem bánná, ha meg kellene tennie.
- Mit csinálsz? – kérdezi Louis kikapcsolva a tűzhelyet. Harry felhúzza a szemöldökét.
- Tessék? Reggelit csinálok.
- Hány kibaszott órakor reggel?
Oké. Nem a részeg Louis a legrosszabb; a másnapos Louis az.
- Már elmúlt kilenc óra, szedd össze magad.
Louis felhorkan.
- Egyszer megcsinálom úgy a hajadat, hogy ne egy kibaszott parabolaként nézzen ki.
Harry kinyitja a száját, aztán újra becsukja. Nem éri meg a fáradtságot; ezt már megtanulta mostanra.
- Ó… sajnálom. Elfelejtettem, hogy fogalmad sincs, milyen a másnaposság, mivel tudod… nincsenek barátaid, akikkel megihatnál valamit.
Harry a szemeit forgatja.
- Igazából vannak. De pontosan tudom, hogy mennyi alkoholt bírok el. Azt hiszed, hogy magas alkoholtoleranciád van, de a kis tested nem bír annyit.
Louis karba teszi a kezeit, és nyilvánvaló, hogy a magassággal való viccelődés felidegesítette, mert semmi elméset nem mond, ahogy azt általában tenné.
Amint a rántotta elkészül, Harry leül az asztalhoz és elkezd enni, teljesen elfelejtve azt, hogy Louis a konyhában van vele. Ez addig van így, amíg az idősebb srác le nem ül vele szemben és el nem húzza a tányért Harry elől.
- Mi a fasz? – kiált fel Harry, ezúttal tényleg mérges és elege van.
- Éhes és másnapos vagyok. Kímélj meg a beszélgetéstől.
Harry visszahúzza a tányért az ő oldalára, és a villát is elveszi.
- Ez nem mentség arra, hogy megedd a kajámat. Szemináriumon kell lennem egy óra múlva, te meg valószínűleg teli hassal alszol vissza.
- Igen, de a szörnyű fejfájás nélkül – mutat rá Louis, aztán visszahúzza a tányért.
Harry felsóhajt, majd feláll az asztaltól, végül feladja. Úgy dönt, hogy gyorsan eszik egy kis gabonapelyhet, mielőtt lezuhanyozik és elindul. Soha nem volt képes arra, hogy befejezzen egy vitát Louis-val.